2015. október 22., csütörtök

Felhívás - színházi program | Vakrepülés

Október 30-án, pénteken ellátogatunk együtt a Vakrepülés Színtársulat interaktív darabjára (címe: Az éjszaka tapintása), amit vaksötétben adnak elő látássérült társaink - elsősorban látók számára. Így egy rövid időre valamelyest részeseivé válhatunk az életüknek, közelebb kerülhetünk hozzájuk, egymáshoz, de önmagunkhoz is:

"A darab látóknak szól, azoknak az embereknek, akik keresik a hétköznapjaik "megnemlátásai" mögött a többlettartalmat. Az élmény, amihez a teljes sötétben való megmártózás juttat bennünket, óhatatlanul a figyelmünket befelé irányítja, és a külvilág illúziók teli világából kizökkent.
Ráébredhetünk arra, hogy félelmeink, érzéseink nem a látványhoz kötődnek, hanem minden bennünk alakul ki. A vaksághoz, és általában a fogyatékossághoz való viszony átértékelődik attól a pillanattól, amikor megértjük, hogy a teljesség egy más közegben már mástól függ. Az, hogy a vakság állapota a fogyatékosság, az csak addig a pontig pontos, amíg a látó közegben gondolkozunk. A látók a vakok világában megmerülve megélhetik a saját fogyatékosságukat, hogy ők mit nem hajlandóak meglátni, hogy félelmeik hogyan teszik őket vakká." (vakrep.hu)

"Az alkalom lehetőséget ad a "nézőknek", hogy kipróbálják érzékszerveiket egy olyan darabban, ahol maguk is résztvevők. A sötétben a tér definíciója átértékelődik, hiszen a klasszikus színpad-nézőtér viszony megszűnik, ezért is van lehetőség a színházi terem teljes kihasználására. Ahogy a szereplők a nézőtéren, úgy a nézők a színpadon is mozoghatnak." (vakrep.hu)

Időpont: 2015. október 30., 19 óra (gyülekező 18.45-től a helyszínen)
Helyszín: Zuglói Civil Ház, 1144 Budapest, Csertő park 12.
A jegy ára: 1500 Ft, ami a helyszínen fizetendő.

Ha csatlakozol hozzánk, kérjük, regisztrálj itt.

Várunk sok szeretettel! :)

Pálferi Karitász