2015. október 6., kedd

VÁLTÓMARATONT FUTNAK A ZÖLD HIÚZOK

Az eseményig, azaz október 11-ig gyűjtünk, hogy megvalósulhasson egy álmunk: gyerekeknek környezeti nevelési programot szeretnénk kialakítani – szükség van a Te segítségedre is!

Futunk, mert néha szoktunk és jól esik. A Pálferi Karitászt képviseljük, mert elköteleződtünk a közösségnek. Megpróbáljuk magunkra felhívni a figyelmet, mert gyűjteni szeretnénk. Most a Zöld Hiúz munkacsoportnak, akik elsősorban környezet-, természet-, és állatvédelmi programokban vesznek részt.

Zöld Hiúz beszámolók az elmúlt fél évből >>>

Ha szívesen támogatod a csapatot, ide várjuk az utalásod: 17000019 – 16105977
(A közlemény rovatba írjátok bele hogy ZÖLD HIÚZOK).

Vasárnap számítunk Rád, hogy drukkolsz nekünk, biztatsz, hogy kibírjuk mindannyian az önként vállalt örömteli kilométereket. 
Részletek >>>



Kedves Barátunk!

Nem szeretnénk szórólapokat készíttetni vasárnapra, mert Zöld Hiúzként védjük a természetet, sportolni és majd ünnepelni megyünk egy jó ügy érdekében.

A leginkább azzal tudsz segíteni, ha vasárnapig mindezt megosztod barátaiddal és ismerőseiddel és őket is megkéred, hogy osszák meg barátaik és ismerőseik körében. Van egy hetünk az adománygyűjtésre, és hogy minél többen legyünk vasárnap a futópálya mellett és a célban, ahol személyesen Pál Feri is velünk lesz.

Jó hangulat lesz! Nagyon várunk!

Találkozzunk vasárnap 9-kor a Hősök terén!
Rajt 9.30-kor. Befutás ugyanide, kb. 4 órával később.

Köszönjük a figyelmed! A Pálferi Karitász Zöld Hiúzok csapata, a futók, Tóth Gergely, Deák Beáta, Kuthi Edvárd, Fodor Krisztina és minden Karitászos