2016. március 2., szerda

A Vakok Batthyány László Gyermekotthonában jártunk | Beszámoló

Csodaszép napban, különleges élményben volt részünk a tizenöt fős (plusz egy kiskutyás :) ), klassz csapattal. A többség előzetes tapasztalat nélkül érkezett a programra, de azzal az érzéssel, hogy szeretne örömöt szerezni az otthonban élőknek.

Ez hamar sikerült is: kezdés után pár perccel már hatalmas zsivaj töltötte meg a kis tornatermet. Nem is csoda, hiszen kb. húsz gyerek és mi próbáltunk egyszerre labdázni, bordásfalra mászni, beszélgetni, mesét hallgatni, gitározni és énekelni. És valahogy ez ott, akkor mind össze is fért, jól megvolt ez a sokféle párhuzamos világ egymás mellett. 

Ehhez persze az is kellett, hogy a gyerekek - többünk meglátása szerint - abszolút az együttműködésre, az egymásra való odafigyelésre voltak "behangolva". Gördülékenyen alkalmazkodtak egymáshoz, az éppen akkor adott lehetőségekhez, és segítették egymást, amiben tudták. Veszekedést, vitát nem láttunk. Pedig azt gondolhatnánk, hogy nekik sokkal nehezebb lehet egymásra hangolódniuk, mint az "átlaggyerekeknek", hiszen igen különböző korúak, képességűek és hátterűek. Többségük látássérült, de nem mindenki. Vannak köztük, akik bizonyos fokig értelmi és/vagy mozgássérültek. Volt, aki labdázni is csak fekve tudott - de ő is kérte, hogy húzzuk oda őt a sarokba, ahol a közös éneklés zajlik, mert abban ő is részt szeretne venni. Hangulatos, meghitt kör alakult ki a gitár körül (hála Kelemen Dávidnak), kisebb füzérekből: minden önkéntesünkhöz kapcsolódott néhány gyerek, akik láthatóan élvezték és igényelték a figyelmet, a közelséget, az érintést, a kedves szavakat. Jó volt látni, ahogy mindenki föltalálta magát, és megtalálta a módját, hogy a kedvében járjon a legkülönfélébb gyerekeknek.

Pár óra elteltével az uzsonna következett a közös ebédlőben. Ehhez a zenei aláfestést - legnagyobb meglepetésünkre - egy kb. tizennégy éves látássérült fiú adta: lenyűgözően szép volt, ahogy zongorázott. Egy általa komponált dalt is eljátszott, a többiekkel közben egymás tekintetében kerestünk valami magyarázatfélét. Evés után is velünkmaradtak a gyerekek, folytatódott a közös éneklés (a jó hangulatért köszönet többek között Deák Beának), mesét hallgattunk (Szepesvári Dani olvasott föl nekünk), elmondtunk együtt egy imát, és meghallgattuk az egyik fiút, aki egyszer csak fölállt, és azt mondta, hogy a következő dalt nagyon szeretné elénekelni nekünk, és kéri, hogy hallgassuk meg - gyönyörű volt.

Miután elköszöntünk a bentlakóktól, mi, önkéntesek még körbeültünk, hogy megosszuk egymással az élményeinket. Addigra már - mindezek után - egy csapat voltunk, igazán nyílt beszélgetés alakult ki. Általános élményként jelentkezett, hogy nagyon megható volt a gyerekek nyíltsága, bizalma, bátran kifejezett szeretetéhsége, és az, hogy milyen hálásak minden apró kedvességért, gesztusért.
Ezúton is köszönjük a bizalmat az intézmény vezetésének és az odaadó, segítőkész dolgozóinak. És persze Mile Viki társunknak, aki immár nyolc éve jár önkénteskedni az otthonba, így tudott minket kalauzolni, segíteni, a kérdéseinkre válaszolni. Ő már nagyon jól ismeri a gyerekeket, a képességeiket, a hátterüket, látja a fejlődésüket. Többségünk még csak gyerekcipőben jár, de jövünk legközelebb is, megtesszük a magunk következő lépését, még ha kicsit vakon is. Egyre inkább merünk így tenni - hála a gyerekeknek."
/Hrabovszki Mariann/

Köszönjük önkénteseinknek:

Bánhegyi Erika
Bauerné Bàlint Éva
Deák Bea
Fodor Zsuzsa
Kelemen Dávid
Kiss Rebeka
Mile Viktória
Podmaniczky Izolda
Sápi Márta
Scholz Anna
Szepesvári Dániel
Takács Ágnes
Tarnai Ildikó
Vitéz Éva