2016. május 24., kedd

Egy varázslatosan ízes nap a Mexikói úti Mozgásjavító Intézményben | Beszámoló



Fotók: Varázskemence
2016. május 21-én, szombaton sok-sok esős és hűvös nap után ragyogó napsütésre ébredtünk, amely már önmagában pozitív érzéssel tölti meg a szíveket, s egy érdekesnek ígérkező, kedves program csak fokozhatja mindezt. Így voltunk mi is ezzel, amikor hosszas előkészületünk után megérkeztek az első látogatók a II. Varázskemence napjára, amelynek a XIV. kerületben található Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Középiskola, Egységes Gyógypedagógiai Intézmény és Diákotthon adott otthon gyönyörű, sokat látott 100 éves épületének udvarán.

Számos iskola diákjai mutathatták meg péktudományukat, hiszen a program egyik kitűzött célja az élményszerzés mellett, hogy hangsúlyozza, a sérült gyermekek által létrehozott termékek teljes értéket képviselnek. A hagyományos fehér kenyér a főtámogató KemenceMánia által biztosított kemencékben sült, hogy aztán a produktumokat a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének pékmesterei értékelhessék a szakmai  támogatók képviseletében. A finomságokat az érdeklődők is megkóstolhatták, s adománnyal fizethettek a frissen sült falatokért. A rendezvény az étkeken kívül kirakodóvásár keretén belül lehetőséget nyújtott kisebb-nagyobb ajándéktárgyak megvásárlására is, igazi kincsek felfedésére, mint például a kávékapszulák újrahasznosításával készült medál vagy az optikai lencsével díszített nyaklánc. A napot a jókedv és nevetés mellett számos érdekes szórakozási lehetőség kísérte végig, mint a Budapesti Rendőr-főkapitányság mini KRESZ-parkja, vagy fodrászat és arcfestés, gyermekkoncer

A Pál Feri Karitász önkénteseiként a gyermekeket invitáltuk kis standunkhoz, kézműves foglalkozással, színezéssel, játszószőnyeggel, babaházzal igyekeztünk színesíteni hétvégéjüket. A legszebb színeket azonban szivárványos játékunk hozta a napba, amivel kicsalogattuk még a legszégyenlősebb gyerkőcöket is csigaházukból, hiszen ki ne akarnak fürdőzni a szivárvány csodás színeiben?

Mindannyian, akik részt vettünk ezen az eseményen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, s hálásak lehetünk. A sok-sok gyermekmosolyért, amit csak nevetéssel lehet viszonozni; az örömért, ami a szemekben csillogott, mikor elkészült egy fehér kenyér vagy lepény, amikor elkészült egy rajz, egy pillangó egy apró kis arcon, mikor addig soha nem látott barna loknik kereteztek egy csodaszép arcot, amikor vidám tolókocsi pörgött-forgott a szivárvány színei alatt. Megköszönték, és mi megköszönjük.

Pálferi Karitász színeiben az eseményen részt vettek:

Deák Beáta, Fodor Krisztina, Mile Viktória, Nagy Attila, Szepesvári Orsolya, Smédiusz Ágnes, Tóth Gergely, Vitéz Éva

Varázslatos nap volt.

Beszámoló: Vitéz Éva