2016. június 5., vasárnap

Megjelent a Mosolyfestők mesekönyve! Gratulálunk!

Halász Margit olvas fel a könyvbemutatón

Sajnos a mi segítségünk elenyésző volt, de nagyon drukkoltunk, hogy a Mosolyfestők által megálmodott könyv valóban megjelenhessen. Örömmel jelentjük, június 1-jén bemutatták a Mosolyfestők meséit a Hartyán-Árendás Összevont Óvodában.

Az Alapítvány célja, ahogy a neve is ígéri – mosolyt varázsolni mind a gyermekek, mind a felnőttek arcára. A művészeti csapat már több mint három éve különböző méretű ecsetekkel, megannyi alap- és kevert színnel, barátságos figurákkal varázsolnak vidámságot óvodák, iskolák, kerítések, táborok és más gyermekintézmények üres falaira, ezzel boldogságot csempészve az ott tartózkodók hétköznapjaiba. 



Egyenesen a nyomdából
Egyik alkalommal mi is részesei lehettünk annak, hogy dolgoznak a fiatal művészek. Magyarhertelenden segítettünk egy gyerektábort kifesteni.

A falfestésen túl a csapat egy Meseszép projektet álmodott meg: a Mosolyfestők művészei a hazai kortárs szerzők krémjével – többek között Lackfi Jánossal, Halász Margittal és Kemény Zsófival - közös mesekönyvet készítettek el. A varázslatos történetekhez a Mosolyfestők művészei készítették el a csodálatos, garantáltan minden gyermeket megérintő illusztrációkat.

A közös munka célja az volt, hogy a mesekönyv gyereknap alkalmából eljusson kórházakba, óvodákba és átmeneti otthonokba. Reméljük, ebben mi is tudunk majd segíteni.

Ezúton is gratulálunk a Mosolyfestők csapatának!


A Mosolyfestők